Felnőttoktatás

NYSZC Wesselényi Miklós Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma fényképe.

További információ a felnőttoktatással kapcsolatban Karsai Miklós igazgatóhelyettestől az alábbi telefonszámon kapható:

06-70-1995732

 

Szakmai képzés

Kiknek kínáljuk a képzéseinket?
 
A két szakképesítés állami szakképzési rendszerben történő megszerzésének ingyenessé tétele annak érdekében történt, hogy elősegítse a felsőfokú végzettséggel nem rendelkezők szakmai karrierjének, pályafutásának megerősítését.
  • Azoknak a tanulóknak, akik nem kívánnak felsőoktatási intézményben továbbtanulni.
  • Azoknak a tanulóknak, akik nem nyertek felvételt felsőoktatási intézménybe.
  • Azoknak a tanulóknak, akik határterületeken szeretnének elhelyezkedni, és ehhez mindkét szakterület megismerésére/elsajátítására szükségük van.
  • Azoknak a tanulóknak, akik 13-14 évesen nem tudatos pályaválasztási döntést hoztak, hogy nagyobb ön- és pályaismerettel érdeklődésüknek és képességeiknek valóban megfelelő szakmát sajátíthassanak el.
  • Azoknak a pályakezdőknek, akik első szakmájukkal nem tudtak elhelyezkedni a munkaerő-piacon.
  • Azoknak a munkavállalóknak, akik jelenleg munka nélkül vannak, de szeretnének minél előbb elhelyezkedni a munkaerő-piacon, akár szakmaváltással is.
  • Azoknak a munkavállalóknak, akik hosszabb inaktív időszak után térnek vissza a munkaerő-piacra (pl. GYES), és korábbi szakmájukat szeretnék kiszélesíteni.
  • Azoknak a munkavállalóknak, akik lakóhelyet változtattak, és meglévő szakmájukra a helyi munkaerő-piacban nem mutatkozik kereslet, így szeretnének a helyi gazdaság igényeihez jobban illeszkedő szakmát elsajátítani.
  • Azoknak a munkavállalóknak, akik vállalkozásba kezdtek, és szeretnék vállalatuk profilját, szolgáltatási kínálatát bővíteni.
  • Azoknak a munkavállalóknak, akik elhelyezkedtek a munkaerő-piacon, de tovább szeretnék bővíteni szaktudásukat, szeretnék növelni piaci versenyképességüket

 

Az iskolarendszeren kívüli felnőttképzéssel ellentétben a felnőttoktatás iskola rendszerű oktatás. Ingyenes (államilag támogatott) szakképzésben a következő feltételekkel lehet részt venni a 2015/16. tanévtől:


Nappalira – nem felnőttoktatásra – az járhat, akinek még nincs államilag elismert szakképesítése és az adott szakképzés utolsó tanévének kezdete előtt nem tölti be a 25. életévét (azaz 2 éves szakképzés esetén 1992. szeptember 1. után született).

Nappali rendszerű felnőtt oktatásra az járhat, akinek még nincs államilag elismert szakképesítése, és elmúlt 16 éves  (azaz már nem tanköteles). Fontos leszögezni, hogy itt felső korhatár nincs!

Esti vagy levelező munkarend szerinti felnőttoktatásra az járhat, akinek nincs, vagy csak egy államilag elismert szakképesítése van (a ráépülés nem számít második szakképesítésnek) és elmúlt 16 éves. Levelező és sajátos munkarendben csak azok a szakképesítések indíthatók, ahol ezt az OKJ lehetővé teszi.


A beiratkozásnál a következő dolgokra kell figyelni:

A felnőttoktatást folytató nevelési-oktatási intézménybe történő beiratkozáshoz be kell mutatni a jelentkező nevére kiállított személyi azonosítót és a lakcímet igazoló hatósági igazolványt, valamint a jelentkező által elvégzett iskolai évfolyamokról kiállított bizonyítványt.


A második szakképesítés ingyenes megszerzéséhez szükséges kritériumok ellenőrzése:

Aki még nem szerzett a magyarországi iskolai rendszerben szakképesítést, vagy csak egy szakképesítést szerzett, erről nyilatkoztatni kell a beiratkozási lapon.


Nem számítanak iskolai rendszerű szakképesítésnek a következők:
a,    olyan szakközépiskolai érettségi végzettség, mely munkakör betöltésére nem képesít;
b,    gimnáziumi érettségi, mert az nem szakképesítés;
c,    nem számít szakképesítésnek a főiskolai vagy egyetemi diploma sem (ezt szakképzettségnek hívják);
d,    szakiskolában a 10. évfolyam teljesítése, szakközépiskolában a 12. évfolyam (érettségi) megszerzése.

Szakképesítésnek számít, de nem iskolai rendszerű szakképesítésnek az olyan államilag elismert szakképesítés, amelyet iskolarendszeren kívüli képzésben, felnőttképzésben, tanfolyamon szereztek meg.


Milyen juttatások/kedvezmények illetik meg a felnőttoktatásba jelentkezőt?
Diákigazolvány:

Magyarországi székhelyű köznevelési intézményben tanuló diáknak az oktatás munkarendje szerinti diákigazolvány a NEK rendszerén keresztül, az intézményben igényelhető.


Kollégiumi ellátás biztosítása:

A felnőttoktatás esti, levelező és más munkarend szerinti képzésben ingyenesen tanuló abban az esetben kaphat kollégiumi ellátást, ha még nem töltötte be a 19. életévét.

 

A második szakképesítés megszerzésére irányuló, ingyenesen folytatott képzés ideje alatt árvaellátásra nem jogosult a tanuló!


Családi pótlék (iskoláztatási támogatás):

A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény 8. §. (3) bekezdése alapján, saját jogán jogosult iskoláztatási támogatásra az a közoktatási intézményben a tankötelezettsége megszűnését követően tanulmányokat folytató személy,

a) akinek mindkét szülője elhunyt,
b) akinek a vele egy háztartásban élő hajadon, nőtlen, elvált vagy házastársától különélő szülője elhunyt,
c) aki kikerült az átmeneti vagy tartós nevelésből,
d) akinek a gyámsága nagykorúvá válása miatt szűnt meg,
e) aki a 7. § (1) bekezdésének a) pontja szerinti személlyel nem él egy háztartásban,

annak a tanévnek az utolsó napjáig, amelyben a huszadik - a fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény alapján fogyatékossági támogatásra nem jogosult, de sajátos nevelési igényű tanuló esetében huszonharmadik - életévét betölti.


Hiányzások:

Az iskolának dokumentálnia kell a tanuló tanórai foglalkozásokon való jelenlétét, távolmaradását, távolmaradásának indokát, továbbá a távolmaradás igazolását. Az iskola félévenként összesíti az igazolatlan mulasztásokat, és ennek alapján megállapítja, hogy melyik tanulónak szűnik meg a tanulói jogviszonya.
Az iskolának a tanítási év megkezdésekor írásban tájékoztatnia kell a felnőttoktatásban részt vevő tanulót arról, hogy az adott évfolyam adott félévében, az adott osztályban hány tanítási órát szervez az iskola. A tájékoztatásnak ki kell terjednie a mulasztások jogkövetkezményeire.
Megszűnik a tanuló tanulói jogviszonya, ha a szorgalmi időszakban húsz tanóránál többet mulasztott igazolatlanul.
Ha a tanuló a tanórai foglalkozások több mint ötven százalékáról távol maradt, félévkor és év végén minden esetben osztályozó vizsgán köteles számot adni tudásáról. Az osztályozó vizsga alól felmentés nem adható. Az osztályozó vizsga helyéről és időpontjáról a vizsgát legalább tíz nappal megelőzően értesíteni kell a vizsgát szervező intézmény feladatellátási helye szerint illetékes kormányhivatalt. A kormányhivatal megbízottja megfigyelőként részt vehet a vizsgán.
Share

Wesselényi Miklós Alapítvány adatai:

Adószám:      
18801222-1-15
Számlaszám:  
68500122-15008626

http://www.cit.ie/contentfiles/images/Erasmus/EU%20flagErasmus.jpg

Képek

Közösségi oldalaink

 logohttp://i2.mirror.co.uk/incoming/article6756521.ece/ALTERNATES/s615b/Instagram-logo.jpg

156666
Ma
Tegnap
Ezen a héten
Előző héten
Ebben a hónapban
Előző hónapban
Összesen
57
679
4661
146208
18041
27348
156666
IP címed: 54.224.155.169
wmk.hu
Free business joomla templates